Budapest 2022. aug. 19. (20:00)

Szarka Tamás: ESTHAJNAL ősbemutató-koncert


Szarka Tamás: ESTHAJNAL ősbemutató-koncert

KONCERT-SHOW: új dalok, versek, különleges zenei hangzás és látványvilág, autentikus táncok, főszerepben a hazai popkultúra kiemelkedő tehetségei!

Szarka Tamás: ESTHAJNAL
ősbemutató
(esőnap: augusztus 22.)

Zene – szöveg – librettó: Szarka Tamás
Rendező: Bozsik Yvette
Producer: Bán Teodóra

A Kossuth-díjas Szarka Tamás által megálmodott egyedi zenei világ lehetőség arra, hogy az Esthajnal című dramatikus mű ebben a kivételes formában létrejöjjön.

A címszereplő és főszereplő, valamint a további közreműködők egytől-egyig kiváló tehetséggel megáldott művészek, akik a megható, különleges dalokon keresztül körvonalazódó történetet hitelesen, a közönség szívéhez eljutva tudják átadni.

Az egyedi, Szarka Tamásra jellemző, zenei világ mellett az alkotó finom költészete is jelen lesz az új formátumú műben, így a két világ együtt, speciálisan alkotja meg a mondanivaló és a zene egyesítésében megszülető produkciót.

A Margitszigeten megvalósuló, máshol nem látható koncertszerű előadás, a színházi produkció és a show világa között hoz létre olyan fúziót, amely egyben történetmesélés, színes látványvilággal megfogalmazott, kétrétegű zenei produktum.

Alapja a nagyívű produkciónak az autentikus, erős, eredeti cigány zenei hangzásvilág, költői versénekekkel, a széles horizontot nyitó világzenei kiterjedésben. A csillogó zene dúsítására a másik réteget a szimfonikus, klasszikus hangszereken megszólaló, ritmushangszerrel karakterizált elemek egészítik ki.

A szerző Szarka Tamás énekes, zeneszerző, zenész, költő, a Ghymes együttes alapító tagja.
A mű Gorkíj egyik kisregénye, a Makar Csudra alapján íródott.
Büszkeség, szerelem, élet és halál elválaszthatatlan ellentétek találkozás és vonzása adja a mű szépségét.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Robbie Williams márciusban visszatér Budapestre

Robbie Williams márciusban visszatér Budapestre

Robbie Williams – immár szélesebb körben megünnepelve 25 éves szólókarrierjét – bejelentette XXV elnevezésű európai turnéja állomásait. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Hozza a legismertebb dalait – Sting két koncertet is ad Magyarországon 2022-ben!

Sting My Songs elnevezésű turnéja alkalmával 2022. október 27-én a Budapest Arénában, és – most először – 2022. szeptember 29-én a debreceni Főnix Arénában is koncertet ad. Mindezzel Sting tavasszal elhalasztott koncertjeit ütemezték át.

A showcase nem tehetségkutató! A Music Hungary fesztivált rendez a feltörekvő előadóknak

Idén először – de hagyományteremtő szándékkal – a Music Hungary Szövetség feltörekvő előadókat bemutató, ingyenes showcase fesztivált szervez november 17. és 18. között Veszprémben, hogy bemutassa a hazai könnyűzenei színtér legfrissebb arcait.

Szabad a Színpad! 2022 - Zenei tehetségkutatót indít az ERöMŰVHÁZ és a K11

Az ERöMŰVHÁZ Nonprofit Kft. a VII. kerületi K11 Művészeti és Kulturális Központ szervezésében pályázatot ír ki Budapesten működő, feltörekvő, fiatal zenekarok és egyéni előadók részére. Jelentkezési határidő: 2022. október 30. (vasárnap).

Hit és rajongás – megjelent a nagy Depeche Mode-könyv

A Helikon Kiadó zenei sorozata, a Trubadúr Könyvek gondozásában került a könyvesboltokba a Depeche Mode sztorija Hit és rajongás címmel, amely a legkorábbi, essexi fellépésétől a negyvenedik évforduló előestéjéig kíséri el a zenekart.
Új koncertek