Budapest 2022. aug. 26. (19:30)

Péterfy Bori & Love Band


Péterfy Bori & Love Band

Péterfy Bori énekesnő-színésznő pályafutása a kilencvenes évek elején kezdődött Budapesten, ahol a virágkorát élő alternatív színházi közeg aktív szereplője, később pedig a Nemzeti Színház tagja volt.

Zenei karrierje a Tövisházi Ambrus zeneszerző- zenekarvezető által kitalált Péterfy Bori & Love Band-el indult el, 2007-ben, a Hajolj bele a hajamba című dallal, amely egyszerre országos ismertséget szerzett Borinak és a zenkarnak. Sanzonokból, alternatív rockból, és pszichedelikus popból összeszőtt első albumuk felhelyezte a magyar zene térképére a Love Band-et, amely - Bori terhessége miatti rövid szünetet kivéve - folymatosan turnézik.

Tízéves jubileumi Bori X című albumuk formabontó módon egy ingyenesen letölthető telefonos játék-app formájában jelent meg. Legutolsó, 2020 nyarán megjelent Szikra című lemezük pedig a pandémia első hullámának élményeit, és az abból való kiszabadulást dolgozza fel. A működésének eddigi tizenegy éve alatt összesen hét stúdióalbumot megjelentető zenekar rendszeresen járja az országot. Klubokban, ülős
színháztermekben és fesztiválszínpadokon egyaránt vidám, energizáló koncertekre számíthatunk tőlük.

A koncert a XXIV. Pesthidegkúti Művészeti Fesztivál programja

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Robbie Williams márciusban visszatér Budapestre

Robbie Williams márciusban visszatér Budapestre

Robbie Williams – immár szélesebb körben megünnepelve 25 éves szólókarrierjét – bejelentette XXV elnevezésű európai turnéja állomásait. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Hozza a legismertebb dalait – Sting két koncertet is ad Magyarországon 2022-ben!

Sting My Songs elnevezésű turnéja alkalmával 2022. október 27-én a Budapest Arénában, és – most először – 2022. szeptember 29-én a debreceni Főnix Arénában is koncertet ad. Mindezzel Sting tavasszal elhalasztott koncertjeit ütemezték át.

A showcase nem tehetségkutató! A Music Hungary fesztivált rendez a feltörekvő előadóknak

Idén először – de hagyományteremtő szándékkal – a Music Hungary Szövetség feltörekvő előadókat bemutató, ingyenes showcase fesztivált szervez november 17. és 18. között Veszprémben, hogy bemutassa a hazai könnyűzenei színtér legfrissebb arcait.

Szabad a Színpad! 2022 - Zenei tehetségkutatót indít az ERöMŰVHÁZ és a K11

Az ERöMŰVHÁZ Nonprofit Kft. a VII. kerületi K11 Művészeti és Kulturális Központ szervezésében pályázatot ír ki Budapesten működő, feltörekvő, fiatal zenekarok és egyéni előadók részére. Jelentkezési határidő: 2022. október 30. (vasárnap).

Hit és rajongás – megjelent a nagy Depeche Mode-könyv

A Helikon Kiadó zenei sorozata, a Trubadúr Könyvek gondozásában került a könyvesboltokba a Depeche Mode sztorija Hit és rajongás címmel, amely a legkorábbi, essexi fellépésétől a negyvenedik évforduló előestéjéig kíséri el a zenekart.
Új koncertek